Egyiptomi citromfű - vágott szárított levél

Ez a levél, nem a szár. Az a citromfű, amelyet a szupermarketben thai főzéshez árulnak, a növény halvány, fás töve, curryhez szeletelve vagy megtörve. Egyiptomban a pohárba a penge kerül - a fölötte növő hosszú, szürkészöld levél, vágva és szárítva. Ugyanaz a növény, a Cymbopogon citratus, de a másik része, és a kettő nem cserélhető fel. A szár a fazékba való. A levél a teáskannába.

Citrom nélkül illatozik és ízlik citromnak. A munkát a citral végzi, amely a citromhéj olajában is vezet, és ez az oka annak, hogy egy száraz fűből citrusos ital lesz. Ami hiányzik belőle, az a sav. Nincs savanyúság, nincs harapás, semmi, ami összefuttatná a tejet vagy cukorért nyúlásra késztetné önt, ahogy egy citromfacsarás teszi. Az eredmény tiszta, világos és halványan édes, alatta zöld, szénaszerű jeggyel, amely magának a citromnak sosincs.

A miénk Egyiptomban terem. A citromfű jól viseli az itteni éghajlatot - meleget, napot és vizet kíván, és ezt a Nílus völgye és a Delta mind megadja -, a meleg hónapokon át vágják, majd szárítják és főzési hosszúságúra aprítják. Itt megvenni annyi, mint közel megvenni ahhoz a helyhez, ahol vágták, és egy aromás levélnél ez többet számít, mint egy magnál vagy egy kéregnél.

Vágva áruljuk, nem porrá őrölve és nem filterben. A vágott levél megadja a víznek, amin dolgozhat: elég felület ahhoz, hogy percek alatt leadja az olajat, a por nélkül, amely zavaros, lapos csészét ad. Emellett látja is, mit vett. A jó szárított citromfű szürkészöld és kissé ezüstös, nem barna, és a tasakból is élesen citromillatúnak kell lennie, amikor kinyomja belőle a levegőt.

Az elkészítése: csészénként egy evőkanál, forráspont alatti víz, öt-hét perc, lefedve. A fedés itt még többet számít, mint a legtöbb főzetnél, mert a kívánt aroma illékony, és a gőzzel távozik. Elnézőbb is a mentánál vagy a kamillánál - elbírja a tíz percet keserűvé válás nélkül, így az asztalon hagyott kanna is iható marad.

Keverékben jobb, mint önmagában, és az egyiptomi teaszokások ezt már tudják. Egy csipetnyi a karkadéban tompítja a hibiszkusz fanyarságát. Szárított mentával mindkettőnél összetettebb ital lesz belőle. Néhány szelet friss gyömbérrel és egy kanál mézzel nagyon sok konyhában ez a szokásos téli pohár. Jégre öntve, egy csík narancshéjjal veri a legtöbbet, amit jeges teaként árulnak.

A szakácsok is használják, de többnyire nem. A szárított levél beillatosít egy csirkét vagy halat főző levet, vagy egy rizses fazekat, ha vászonba kötve főzi bele, és utána kiveszi - a penge sokkal rostosabb annál, semhogy meg lehessen enni. Nagyjából eddig tart a lista. Ez teanövény, amely alaplében is működik, nem főzőfűszer.

Egyiptomban rendszerint este isszák, étkezés után, és mindennapi főzetként hosszú hagyományos használati múltja van. Ezt e szokás leírásaként adjuk tovább, nem egészségre vonatkozó állításként, és ez nem orvosi tanács.