Szegfűszeg - egészben

A szegfűszeg nem mag. Virágbimbó, amelyet a kinyílása előtt szednek le, és keményre, sötétbarnára szárítanak - ezért van ilyen alakja: keskenyedő szár, a végén kis gömbölyű fej, ami a ki nem nyílt szirmokból áll. Ha egyszer bimbóként láttad, többé nem tudod nem annak látni, és ez megmagyarázza, miért viselkedik így a főzésben.

Ez a sor legtöményebb fűszere, és nincs is közel hozzá semmi. A szegfűszeg olajának nagyjából 80-90 százaléka eugenol, egyetlen vegyület végzi szinte az összes munkát - meleg, édes, gyógyszeres, és zsibbasztja a nyelvet, ha egészben beleharapsz. Ez a zsibbadás valódi, és ugyanez az oka annak, hogy a szegfűszegolaj felbukkan a fogászatban. Semmi más a fűszeres fiókban nem ennyire egyetlen molekula uralta, ezért ízlik a szegfűszeg önmagára és semmi másra, és ezért nyom el ilyen könnyen egy ételt.

A gyakorlati következmény egyszerű: kevesebbet használj, mint gondolnád. Egy vagy két szegfűszeg elég egy családi fazék rizs beillatosításához. Négytől a rizs szegfűszeg ízű lesz. Nyolctól ehetetlen. Aki egyszer ráfizetett, utána örökre alulhasználja a szegfűszeget, ami a maga módján szintén hiba - a fűszer valóban kiváló, ha a mennyiség stimmel.

Egyiptomban a szegfűszeg a lassan főtt hús mellé kerül a fazékba, a fatta alaplevébe, a mahshiba és abba az egészfűszer-keverékbe, amely a rizst illatosítja. Az egész Földközi-tenger vidékén hagymába szúrva főzik az alaplébe. Beletartozik a régió fűszeres tea- és kávéhagyományaiba, és Európa felének téli italaiba - forralt bor, fűszeres almabor, és a szegfűszeggel kitűzdelt narancs, amely évszázadok óta karácsonyi dísz.

A sós konyhán kívül óriási mennyiségű sütemény nyugszik rajta. Ott van a mézeskalácsban, a speculaasban, a sütőtökös fűszerkeverékben, a karácsonyi kalácsban és a legtöbb vegyes fűszerkeverékben. Benne van a garam masalában, a kínai ötfűszerben, az etióp berberében, és abban a savanyítófűszerben, amellyel a heringtől a torshiig mindent eltesznek. Nagyon kevés fűszer mozog ilyen kényelmesen az édes és a sós között.

A szegfűszeg nem egyiptomi, és soha nem is volt az. Az indonéziai Maluku-szigetekről származik, az eredeti Fűszer-szigetekről, és a történelem hosszú szakaszán a Földön sehol máshol nem nőtt. Ez az egyetlen tény meglepően sok világtörténelmet alakított: előbb a portugálok, majd a hollandok harcoltak a kereskedelem ellenőrzéséért, a hollandok odáig mentek, hogy kivágták a szegfűszegfákat az általuk tartott szigeteken kívül, a növényeket pedig végül kicsempészték és máshol is meghonosították. A konyhád szegfűszege az egyik legvitatottabb áru közvetlen leszármazottja, ami valaha létezett.

Egészben vedd. Az őrölt szegfűszeg hetek alatt elveszíti a fejjegyeit, és ami marad, a lapos gyógyszeres alap - pontosan az a rész, amit az emberek nem szeretnek. Az egész bimbó lezárva tartja az olaját, és másodpercek alatt őrölhető, ha porra van szükséged. A jó bimbó telt, nem összeaszott, még kissé olajos, és illatot hagy az ujjaidon, ha megdörzsölöd.

Egyiptomban hideg időben gyakran tesznek egy-két szegfűszeget a teába, és ez itt e szokás leírásaként szerepel, nem egészségre vonatkozó állításként, és nem orvosi tanács.